|
|
|
|
Zednik golja gyonyoru volt, de vedheto lett volna. na de hat senki nem tokeletes, Roy sem volt az, mint tudjuk Jol muzsikal Budaj, csak eppen csapat kene melleje.
|
| |
|
|
|
|
Ő nem a szekér előtt szaladgál, hanem rajta ül.
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#22427) |
|
|
|
|
|
|
|
Érdekes. Előbb Raycroft statisztikáját írod le, majd megkérdezed, hogy Budajé minek is számít. Hm... Hát nem tudom. Szerinted Budaj szar, fos, okádék, de Raycroft a szuper kapus, mert vele nyertünk a Wings ellen, akik az első harmadot átaludták.
És ha már kapusoknál tartunk és a statoknál, ezek szerint csak Budajé nem számít. A liga eddig legponterőssebb csapatának kapusa(Nabokov elvtárs) mindössze 3 tized százalékkal véd jobban, mint Budaj, ja és 5 mérkőzéssel kevesebbet is állt a kapuba. Ők mégis szépen menetelnek, de említhetném Osgoodot és a Detroitot is. Mindezen leírtak nem arról szólnak, hogy mennyire okádékok ezek a kapusok, mert nem azok, hanem azt, hogy a hozzájuk tartozó csapat több gólt tud szerezni, mint az ellenfél. A mi kapusunk, pedig hozzájuk képest egyáltalán nem rosszabb, csak a csapat többi játékosa nem hozza a pontokat.
És ismét térjünk vissza Floridába. Nulla szerzett góllal nem nagyon lehet mérkőzést nyerni még a TAVALY ligautolsók között lévő Panthers ellen sem. Megjegyzem, hogy eggyel kevesebb mérkőzéssel van most eggyel több pontjuk, mint nekünk. Ezek az elvetemült ligautolsók.
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22423) |
|
|
|
|
|
|
|
nekiment egy szeker floridaban?
|
| |
|
|
Válasz Kid hozzászólására (#22418) |
|
|
|
|
|
|
|
ha nem ismerned, van itt egy hasznos oldal: www.nhl.com a Panthers 19-edik. elottunk vannak egy ponttal es egyel kevesebb meccsel.
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22423) |
|
|
|
|
|
|
|
te vagy egy nagy idióta
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22423) |
|
|
|
|
|
|
|
Mond el nekem mit érünk el a Statisztikájával????????????
|
| |
|
|
Válasz Kid hozzászólására (#22420) |
|
|
|
|
|
|
|
Igen az a baj hogy 23 lövésből kapott 2 gólt,na de milyen csapattól!!!!!!!
A Detroit ellen Ray 37 lövésből kapott 2 gólt nem mindegy!!!!!
Igen képzeld el én nem elégszek meg azzal amivel ti itt sokan hogy minden2vagy 3 meccsen nyerünk és hogy nem jutunk be a PO-ba!!!!
Én maximalista vagyok és amelyik meccset meg lehet nyerni azt nyerjük meg és a Flo ellen meg kellett volna nyerni.Persze lőtt gol nélkül nem lehet nyerni tudom de az hogy egy liga utolsó ellen nem tud hozni egy hibátlan mérkőzést az már nekem sok!!!!
Megint azzal jöttök hogy volt több nagy védése,ki nem sz..ja le,engem az érdekel hány golt kapott!!!!!!
Ray legyen az első számu kapus nekem ez a véleményem!!!!
|
| |
|
|
Válasz Kid hozzászólására (#22420) |
|
|
|
|
|
|
|
egyébként, ha már úgyis hiányoltátok, kezdek depressziós lenni (de főleg a Broncos miatt, meg hogy miért nem olcsóbb a whiskey, mondjuk akkor lehet már nem élnék, de szerintem elég elbaszott dolog, hogy az utolsó 2-3 ezremet is el fogom ma JD-ezni, mert már csorog a nyálam )
|
| |
|
|
|
|
bezzeg Khabi adott volna 4 gólpasszt és SO-val zárta volna a meccset :PPP
|
| |
|
|
Válasz Kid hozzászólására (#22420) |
|
|
|
|
|
|
|
Úristen!!! Budaj kettőt kapott 23 lövésből. Szerintem akasszuk mindjárt fel, vagy azonnali waiver, mert a Florida ellen minimum a SO lett volna elfogadható. Sőt. Mindjárt cseréljük el az egész csapatot, mert senki nem tud gólt lőni. Jól beszélek Paul? Tudod hány kapus szeretne a ligában 90%-on védeni? És igen vannak nagy nevek. akik csak szeretnének ilyen mutatóval védeni. Kit raknál be a kapuba? Kire cserélnéd el Budajt? Ha elcserélnéd egy jobb kapusra kit raknál mellé cserealapnak? És ha sikerülne is egy jobb kapust szerezni, hogyan szereznél egy jó góllövőt? Vagy pickekért cserélnél? Akkor pár év múlva honnan szereznél játékost? Cseréből? Újabb pickekért? Vagy úgy gondolod, hogy Raycroft jobb, mint Budaj? Miből gondolod? Azért mert Raycroft 7 mérkőzésen lépett pályára, ebből 6-szor végig és ebből 5-ször nyert? Ebből kétszer a ligautolsó Bolts ellen. 28 mérkőzésen mit gondolsz mit mutatna Raycroft statja? Szerintem nem lenne jobb, mint Budajé. Eddig Budaj csak backup volt. Most több időt kap a kapuban és nem rosszabb, mint az előző szezonokban volt. Sok mérkőzés egyáltalán nem rajta ment el.
Így nem lesz PO. És? Összedől a világ? Ilyen kevés lőtt góllal csoda, hogy ott tartunk ahol.
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22410) |
|
|
|
|
|
|
|
áh, ez volt az első gólja idén... meg igazából csak jókor volt jó helyen, pont ott volt a kapu torkában, és meg se kellett mozdítania az ütőt. Ő is elég meglepett arcot vágott. :) Én mondjuk bírtam nálunk, de szerintem nem hiányzik annyira, Guite is van olyan jó faceoff-ember, viszont jóval keményebb nála, és igaz, hogy ritkán lő gólokat, de akkor a kékről szopatja Habbyt, Kippert.
|
| |
|
|
Válasz Kid hozzászólására (#22418) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát a MacLean cseréért sem rajongtam anno. Úgy látszik Floridában megy neki a szekér.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#22416) |
|
|
|
|
|
|
|
Theo is, biztosan, ENG-t se kapott volna. Kiimádkozta volna a padról a nagy szívével, a kis buzi :)
|
| |
|
|
Válasz Silent Bob hozzászólására (#22414) |
|
|
|
|
|
|
|
Egy időben határozottan azt hittem, Mac szórakozik velünk.
|
| |
|
|
Válasz Johnnyka hozzászólására (#22411) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát, kétségtelen, hogy Budaj volt a meccs embere nálunk, odaát meg Mr. Keith "knee-hit" Ballard.
Elég kényelmesen játszottunk, aztán hiába pörögtünk fel, köcsög Vokoun jól védett. De szerintem nem kell a falnak mennünk, első igazán szar meccsünk volt az elmúlt hetekben, egy fárasztó road-trip végén van ilyen. Csak nem kéne hullámvölgybe kerülni, mert akkor tényleg nagy baj lehet, szóval keddre nagyon kéne, hogy összeszedjük magunkat.
|
| |
|
|
Válasz Silent Bob hozzászólására (#22412) |
|
|
|
|
|
|
|
vagy úgy gondolod hogy Khabibulin ezeket védte volna ?
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22410) |
|
|
|
|
|
|
|
ja és amúgy meg csak 2 gólt kapott
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22410) |
|
|
|
|
|
|
|
nem Budaj hibája , én veled ellentétben néztem a meccset és Budajnak több nagy védése volt, arról már nem tehetett hogy az egész csapat egy szarkupac,30 perc alatt sikerült eljutnunk 6 lövésig . Na erre mit szólsz ?Néha nézd meg a meccset és utánna írkálj orbitális hülyeségeket
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22410) |
|
|
|
|
|
|
|
Te hány éves vagy??????????!!!
Mondd meg!!!!!!!!!!
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22410) |
|
|
|
|
|
|
|
Budajnak jol megy???????????????
Most már elegem van Budajt cseréljük el mert szart se ér!!!!!!!!
Floridában kap 3 golt????????????????????
Az egy dolog hogy nem lövünk golt én mondtam hogy kell egy olyan csatár aki nem sérült állandoan és tud lőni,de Budaj egy fos!!!!!!!!
Rayzor kivédte aDetroit szemét,sokkal több lövéssel,Ez a szlovák meg nem tud védeni eg yFlorida ellen ez már sok!!!!!!!!
Elegem van TG-bol is hogy Budajt favorizálja nem kéne!!!!!!!
És ne gyertek megint a hátvédekkel amikor nem tud védeni!!!!!!!!
Igaza volt avsfannak azt hiszem ő irta hogy mondjunk le a PO-s állmainkrol!!!!!
Legalábbis addig amíg ez a szlovák az első számu kapusunk!!!!!!!
|
| |
|
|
Válasz Kid hozzászólására (#22398) |
|
|
|
|
|
|
|
Na jól van, monnyon le mindenki... ez valami ótvar szar takony játék volt. Hol lesz ebből div győzelem????
|
| |
|
|
|
|
hát ha a 3. harmadban ugy játszunk ahogy ekezdtunk feljavulni a 2. végén akkor még lehet vmi
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#22407) |
|
|
|
|
|
|
|
Iszonyat szarok vagyunk...
|
| |
|
|
|
|
16 ezren voltak az utolsó otthoni meccsükön, mondjuk már két hete volt
|
| |
|
|
|
|
na feljöttünk három SOG-re a harmad végére.
Hány néző van?
|
| |
|
|
Válasz kajszi2 hozzászólására (#22404) |
|
|
|
|
|
|
|
Floridában annyian járnak hokit nézni, mint nálunk templomba
|
| |
|
|
|
|
csak a statot nézem, a streamet ne, tényleg egy kapuralövésünk van 15 perc alatt?
|
| |
|
|
|
|
Király, Salei máris megsérült..
|
| |
|
|
|
|
már elindult
|
| |
|
|
Válasz Silent Bob hozzászólására (#22400) |
|
|
|
|
|
|
|
vki indul a honfoglaló bajnokságon ?
|
| |
|
|
|
|
Nem, de Theonak idén sem megy, ellenben Budajjal.
|
| |
|
|
Válasz Paul hozzászólására (#22372) |
|
|
|
|
|
|
|
Akkor válaszolok is, végülis annyira talán nem is mondok ellent, kivételesen. :)
Abban pl egyetértek, hogy 1stöt ne nagyon dobjunk ki (Drury-ért esetleg, mert az más ), esetleg egy védőt lehetne egy rutinos, PP-ben is jó centerre cserélni - esetleg. De nagyjából a jelenlegi csapattal kellene alkotnunk valamit, és szerintem igenis próbáljuk meg a lehető legjobb eredményt elérni, Foppával és Sakic-kel kiegészülve majd, addig meg így. A divízió bőven nyerhető, Sundin közel sem biztos, hogy csodát fog tenni a VAN-nál, bezsebelte a hatalmas overpaid összeget, aztán el lesz, mint a befőtt, és kész, meg amúgyis 8 győzelmünk van ellenük zsinórban, és azért nem verhetetlen csapat, mint ahogyan - főleg mások számára :) - a Flames sem az, a Wild meg aztán pláne nem. Rá kell menni az első helyre, az már automatikus conf 3. hely és pályaelőny, aztán a playoff már teljesen más játék. Felsoroltad a jelenlegi kimagaslónak tűnő csapatokat, ez így igaz, de könnyen lehet, hogy tavaszra ezek változni fognak, nem egyszer volt már ilyen, mint tavaly a Sens, ilyenkor úgy vezették még a konfot, hogy a Presidents-re is esélyük volt, aztán alig estek be a PO-ba, mondjuk az a másik főcsoport, de itt is bőven lehetnek változások, Q sztem lassan hazavágja a Hawks kapuspárosát. :P Amíg mások nagy sztárjátékosokkal erősítenek, addig mi a csapaterőben bízhatunk, mert szvsz bízhatunk, legalábbis a mostani harcos játékunk, és az elmúlt két idénybeli alapszakasz-hajrá alapján mindenképpen.
Az meg, hogy bejutunk a PO-ba, és a második 15-ben húzhatunk az első körben, vagy nem jutunk be a PO-ba és az első 15-ben húzhatunk szvsz már teljesen mindegy, ha olyan jó fiatalok lesznek, akkor még SC-nyertesként a 30. pozícióban is húzhatunk valami ígéreteset. () Annyira nem tartom létfontosságúnak, hogy gigaklasszis, Tavares vagy Hedman jöjjön most, mert nem fontos nekünk már jövőre bedobni a frissen draftolt játékost, szerintem bőven elég lesz, ha az első kör második felében idén is meg jövőre is húzunk egy-egy jó srácot, aki pár év múlva szépen sorra kerülhet, mint most Shatty-ék. Mert most ugye Wolski, Stastny, Hensick, Stewart és Jones van a rosterünkben, mint fiatal játékos az első 2-3 sorba, még jövő év végéig biztosan lineupban lesz Hejduk és Tucker is, Smyth-nek is még sok van hátra, 2-3 évig még szvsz biztosan használni is tudjuk, sztem Lappyval is hosszabbítunk még egy-két évre, van még Svatos is, meg a grinderek. Bőven ráérne, ha csak néhány múlva épülne be még pár fiatal, miután ez a Lappy-Duke-Fucker generáció lecseng, szerintem. És akkor jöhet Stoa, Galiardi, Fritsche meg esetleg a még addig draftolandók, meg ugye aki megérdemli. :) És szerintem a védelemben sincs nagy gáz, két év múlva Foote és Salei megy, addigra szerintem a Gaunce-Shatty-Cohen-Williams négyesből bőven lesz egy-kettő (akik amúgy szerintem baromi jók, puck-moving és physical egyaránt megvan bennük, Nigelnek kicsit talán éles volt a váltás, hogy felkerült a profik közé, de nem aggódom, majd jövőre robbant, ha nem, akkor lehet baj), a többiek meg 28-30 körül vannak, szóval még lesz bennük jópár év. Kapusposztot majd máskor, de szerintem Budaj király elsőszámú kapusnak, és Rayfos sem olyan fos, Weiman mellett pedig Cann és Delmas is alig vár a lehetőségre.
Szóval most ebből a sokmindenből remélem sikerült kihámozni, hogy valójában mit akartam mondani. :) Tehát, hogy nem feltétlenül kellenek nekünk akkora remek fiatalok, mert egész jól alakul a csapat, és még vannak idősebb embereink, akiknek van pár évük, addig pedig a meglévő nagytehetségeink bőven kifejlődhetnek.
Meg bevallom, én nem nagyon tudom elképzelni, hogy feladva az eredményeket, inkább a jövőre gondoljak, lehet h majd az év második felében rákényszerülök, majd kiderül, de addig is, megpróbálok a lehető legjobb eredményekért drukkolni. Nem vagyok a nagy rebuild híve, az hogy EIFHL-ben megcsináltam, mert nem akartam, hogy a PO első körében kiessek, az más, az csak játék, a valóságban azért jóval többre tartom a playoffot, meg szerintem jók leszünk így is, idén is, meg évek múlva is. :)
|
| |
|
|
Válasz avsfan hozzászólására (#22395) |
|
|
|
|
|
|
|
| Na hozzászólok már kicsit velősebben is, mert látom mindent Filip hurráoptimizmusa leng át. |
|
hát, mindent biztos nem, mert rajtam kívül mindenki pesszimista és/vagy elégedetlen :P
|
| |
|
|
Válasz avsfan hozzászólására (#22395) |
|
|
|
|
|
|
|
Na hozzászólok már kicsit velősebben is, mert látom mindent Filip hurráoptimizmusa leng át.
Mondhat bármit, ha szigorúan a tényeket, számokat nézzük az Avs nem jobb a nyugati 9-10. helynél. Akár ezzel a csapattal is bejuthatunk, de Sakic hiánya a kapusaink átlagos teljesítménye és Granato személye inkább azt mondatja velem, hogy lecsúszunk a PO-ról. Na most ha ezt nagyjából elfogadjuk akkor két lehetőségünk van, cserélünk és acélosabbá tesszük a gárdát vagy jobban rámegyünk a csapatépítésre. Illetve van egy harmadik is amit a vezetőség képvisel.
Na most olyan játékos aki igazán értéket képvisel és le is mondanánk róla nem nagyon van, így marad a first amit be lehet dobni. Csakhogy akárkit hozunk a Ducks, Hawks, Nucks most már Sundin-al, Wings, Sharks ötösfogat megkérdőjelezhetetlen amennyiben nincs valami eszeveszett pechsorozat. Tehát kiadni egy firstöt azért, hogy a Vörösök vagy a Cápák eljátszadozzanak velünk nem sok racionalitást tükröz.
A vezetőség a kettő között helyezkedik el, kompromisszumos megoldást szeretnének hozni ez érződött a nyári játékospolitikán és most is, hogy a Foppa hírek felmerültek. Még mindig Foppa 10 jó meccsében bízunk ami elég lehet, nem kell áldozatokat hozni de megint csak fél évvel vagyunk előrébb és 4-6 pozícióval lejjebb draftolhatunk mint tehetnénk.
A harmadik lehetőség a csapatépítés aktívabb folytatása. Mik is szólnak emellett? Nekünk nem kéne radikális rebuildbe fogni mint pl. Blues, Kings, nem hosszú évekre kéne lemondani a rájátszásbeli reményekről. Csak 1-2 év jó draftpozíciói kellenének. Mert egyrészt vannak nagyon jó játékosaink akik jó korban vannak (pl. Smyth, Hejduk, Clark simán évekig tud még magas szinten játszani) és vannak már NHL-ready vagy nagyon annak közelében lévő játékosaink. ( Stastny, Wolski, Hensick, Stewart) Például ha idén tudnánk húzni egy vadállatot máris évekre kész lenne az első két sor, és akkor még ott van Svatos. Mögöttük már sorakozik Stoa, Shatty, Williams, Gaunce. Azaz alapvetően egy használható utánpótlás alapanyagunk van, de kell még bele 1-2 igazán kiemelkedő titán, mert egy Coyotes, Blues, Kings stb. képest viszont vékony. Jó tudom ennek is vannak kockázatai jó pozícióban is lehet bukót húzni, de ahogy most csináljuk annak semmi értelme nincs. A PO-ba esélytelenekként érkezünk, és a top pickekről is lecsúszunk amolyan Panthers-út, csak ők még be se jutnak :) Példa behúztuk Foote-ot, akit imádunk meg még mindig rohadt jó de nem volt firstünk erre az évre és kik is mentek ki idén, hányan mutatkoztak már be a nagy csapatnál tehát hosszú távon nem biztos, hogy megérte. Már pedig jövőre is igen jó felhozatal lesz, akiknek nem kellesz majd 3-4-5 év mint a Shatty-féle generációnak. Persze erre az opcióra sinte semmi esély, mert Joe nagyon valószínű utolsó éve és a már említett gazdasági érdekek.
Én viszont ez utóbbit támogatom, nem mondom, hogy szándékosan legyünk szarok de ne is erőlködjünk. Vagy kiszenvedi ez a csapat magából, de ha nem akkor se kell bánkódni ha 10-12. leszünk. Inkább egyszer-kétszer ne jussunk be, mint hogy 5-7 évig stabilan átlagos középcsapat legyünk.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#22394) |
|
|
|
|
|
|
|
Nagyon vicces :P
Van GITR, számoljatok "trágárszó-indexet" ==>>>> trágár szavak száma/összes szó száma. Suliban tanultam ilyet, hogy vmi beszédhiba indexet mérnek így, csak abban hibás/összes szó van. Nálam így áll közelebb.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#22393) |
|
|
|
|
|
|
|
| Mindig csak az idegeimmel játszotok, aztán meg csodálkoztok, hogy egy beszámíthatatlan idióta vagyok... :PPP |
|
Nem, ezen már nem csodálkozunk
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#22392) |
|
|
|
|
|
|
|
Mindig csak az idegeimmel játszotok, aztán meg csodálkoztok, hogy egy beszámíthatatlan idióta vagyok... :PPP
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#22391) |
|
|
|
|
|
|
|
Nyugi, nem feledkeztem meg róla, de a lelki nyugalmad megőrzése érdekében tippeltem az előbb.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#22389) |
|
|
|
|